About Us Career Center Media Center

The Track

 
Jelentkezés
Katasztr. szervezetek
Mentő szervezetek
Felépítés
Elérhetőségek
Nyilvántartás
Gyakorlatok
Képzések
Támogatók
Támogatási igazolás




Katasztrófavédelem

Sokak számára furcsa lehet, hogy egy sportági szövetség hogyan kapcsolódik a katasztrófavédelemhez. Ennek oka egyszerű. A sportolókról mindenki tudja, hogy szociálisan érzékenyebbek az átlagembernél. Mivel a gyorsulási sportág a technikai eszközök, járművek széles skáláját mozgatja, így terepjárók, lánctalpasok, erőgépek, quadok, jet-skik, stb. számára is került megrendezésre gyorsulási verseny a múltban és lesz rendezve a jövőben. Ennek figyelembevételével döntöttek az alapítók arról, hogy a gyorsulási versenyrendszer üzemeltetésén felül a szövetség felvállalja a katasztrófavédelmi tevékenység segítését. Amikor súlyos vészhelyzet, vagy katasztrófahelyzet fenyegeti a településeket, esetleg az egész országot, az olyan időjárási viszonyok mellett következik be, mely alkalmatlan a biztonságos sportággyakorlásra, versenyzésre, a járművek, technikai eszközök pihenő idejüket töltik, így bármikor igénybe vehetők.

A hatályos jogszabály a súlyos vészhelyzetek védekezési feladatainak elvégzését, irányítását a polgármesterekre szignálja. Mivel az önkormányzatok nem rendelkeznek védekezésre alkalmas technikai eszközökkel, így az adott feladatot ellátni képes vállalkozások, társadalmi szervezetek közreműködését veszik igénybe, mert a legnagyobb problémát általában a speciális technikai mentés, szállítás, és sok esetben a kézimunkaerő hiánya okozza számukra. Az MGYSZ a technikai eszközökkel és kimagasló számú önkéntes tagjaival vett és vesz részt a feladatokban. E feladatellátás során az ország több részén helyt álltak tagjaink. A Tolna Megyei Báta pl. a szövetség tagjainak köszönhetően 2004-ben (1956-óta) először "úszta" meg száraz lábbal a dunai árvizet, majd a 2006-ban ismét bekövetkező árhullám ellen tagjaink hatékony közreműködésének köszönhetően ismét csak csekély károk keletkeztek.

A bátai árvíz képei:

A szövetség katasztrófavédelmi munkacsoportja helyt állt a gesztelyi árvízvédelmi munkában, az esélytelennek tűnő védekezés a munkacsoport vezetőinek irányítása mellett (polgármesteri felkérésre) a település 90 %-át megvédték.

gesztelyi árvíz képei.

Ónodon a kitelepítésben kellett helytállnia a csapatnak lehetetlen körülmények között. A vízzel körbevett házakból sikeresen kimenekítették a tulajdonosokat és ingóságukat.

ónodi kitelepítés.

A hatékonyan és precízen végzett munka eredményeképp a Gazdasági Minisztériummal létrejött egy együttműködési megállapodás, melyben a rögzített feladatokat minden évben elvégzi a szövetség. Látható mindebből, ha csapatként, összefogva képes arra a civil társadalom, hogy másokon segítsen, akkor annak eredménye csak a sikeres feladatellátást eredményezheti olyan helyzetben is, mely amúgy nem kecsegtet sikerrel.

Természetesen minden egyes feladatellátás után egyre többen csatlakoznak katasztrófavédelmi munkacsoportunkhoz, melynek 2 órán belül mozgatható létszáma mára elérte a 250 főt. Cégek, mentőszervezetek, speciális mentők is csatlakoztak, így a technikai járműpark és a speciálisan képzett szakemberek száma is jelentősen gyarapodott. Ennek ellenére a segítőkész polgárok, technikai eszközök, szakemberek számát a továbbiakban is gyarapítani szeretnénk, hiszen az üvegházhatás miatt megváltozott időjárás egyik pillanatról a másikra vészhelyzetet teremthet az ország bármely területén.

A 2009. március 14.-i gyakorlat képeihez katt ide.

Szívesen várjuk tehát továbbra is mindazok jelentkezését (legyen az társadalmi szervezet, cég, vagy magánszemély) aki részt kíván venni a feladatokban.

Mottónk:

"segíts másokon és mások is segíteni fognak"

Internet szolgáltató |                          Contact Us |                           Tárhelyszolgáltató |                            Lap tetejére

A gyorsulás veszélyes sport! A sportág gyakorlásának helye a versenypálya! Az igazi versenyző nem teszi kockára mások életét!

Copyright © 2000.-2009. Minden jog fenntartva (MGYSZ)